115 éves iskola

Iskolánk 2016. november 17-18-án kétnapos rendezvénysorozattal ünnepelte meg 115 éves fennállását. Csütörtök délelőtt a kerület több iskolájában illetve a Városházán hagyományos keretek között „közhírré tétetett” az esemény, melyet talárba öltözött diákjaink doboltak ki.

Eközben a tornateremben a többiek egy iskolatörténeti vetélkedőn mérhették össze tudásukat és rátermettségüket. A napot egy különleges tornabemutató zárta, melyben a résztvevő diákok több apró jelenetben az elmúlt 115 év sportolási szokásainak változását tárták elénk.
A pénteki nap helyszíne a Herman Ottó Intézet volt. A terem egyik oldalán egy fényképkiállítás hívta fel a figyelmet az elmúlt évszázad iskolai eseményeire. 10 órakor az ünnepélyes megnyitón Román István helyettes államtitkár úr és Földesi Gyula, iskolánk igazgatója köszöntötte az ország legrégibb borásziskoláját; dr. Kiss Péter beszéde után pedig Zilai Zoltán egy öregdiák szemszögéből méltatta intézményünket. Ezt követően a Halacska Református Óvoda óvododásai léptek fel egy kis műsorral, majd az iskola alkalmi színtársulata egy közel egyórás színdarabot mutatott be a közönségnek: Benkő Zsuzsa tanárnő Illyés Gyula Tűvé-tevők című parasztkomédiáját vitte színre. Az előadás különlegességét az adta, hogy a darabban diákok és tanárok egyaránt szerepeltek, sőt egy jelenetben Földesi Gyula igazgató úr is színre lépett. A programot a Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola néptánccsoportjának előadása zárta.

Délután az iskola tangazdaságában ünnepi ebéddel zárult a rendezvényünk, melyet Erdélyi György színművész előadása tett még ünnepélyesebbé.

Köszönet az iskola valamennyi dolgozójának és diákjának, aki hozzájárult a két nap sikeres lebonyolításához, és valamennyi vendégünknek, akik megtiszteltek jelenlétünkkel, jelezve, hogy fontos számunkra a Soós István Borászati Szakképző Iskola.