A Soós István Borászati Technikum és Szakképző Iskola bemutatása
Az iskola alapítása
A borászati szakemberképzés szükségessége régi eredetű. Schams Ferenc már a XIX. század első felében rámutatott erre a hiányosságra: „A magyar borok lemaradása a nemzetközi áruszínvonalhoz viszonyítva az, hogy bortermelőink nagyobb része a szükséges gondoskodás nélkül szüretel, és főképp a pincegazdaság teoretikus és praktikus ismereteinek híjával vagyunk.” Megadja a megoldás útját is, hogy „tapasztaláson épült nyilvános oktatás tétessék a szüretelésre, forrásra, és a borok picében tárolására nézve, hogy a tudatlan bortermelő eddigi hibái felől felvilágosodjék”.
A szőlő gyökerein élősködő kórokozó, a filoxéra, mely Európa bortermő szőlőterületeit tönkretette, 1875-ben hazánkat is elérte, az itteni szőlőket is néhány év alatt szinte kipusztította.
Ennek jegyében alakultak a fontosabb borvidékek központjaiban a szőlőtermesztést és egyszerű borkezelést oktató vincellérképző iskolák, ahol elméleti és gyakorlati képzés egyaránt folyt. Tehát a szükséges borászati szakismeret fejlesztése és terjesztése céljából létesítette Darányi Ignác földművelésügyi miniszter 1901-ben Budafokon a „Magyar Királyi Pincemesteri Tanfolyam”-ot. Az iskola vezető szerepet kapott a legmegfelelőbb borkezelési ismeretek terjesztésében.
A szakemberképzés iskolatípusainak alakulása
Pincemesteri tanfolyam (1901-1951)
A pincemesteri tanfolyam 1901-ben igen nehéz körülmények között kezdett Budafokon. Bérelt házban folyt az elméleti oktatás, úgyszintén a gyakorlati is. 1904-ben készült el az oktatás központi épülete, ahová az iskola átköltözött, ez otthont ad ma is a borászati oktatásnak.
Az 1901-ben megindult és 1907-ben 5/4 évre alakult oktatás hosszú ideig úgyszólván teljesen változatlanul működött.
Az I. világháború miatt azonban 1914-1920-ig szünetelt az oktatás.
1921-től 1945-ig csak a neve változott meg teljesen az iskolának: Magyar Királyi Szőlészeti és Borászati Szakiskolának nevezték, de a végzettek pincemesteri bizonyítványt kaptak ez alatt is. A II. Világháború előtti utolsó tanév az 1943-44-es volt. Az anyakönyvi bejegyzések szerint az 1944. év végéig 886 tanuló kapott pincemesteri bizonyítványt.
Az 1946-47-es tanévvel indult az oktatás Állami Szőlészeti és Borászati Szakiskola néven, a következő tanévben Állami Szőlész- és Borászképző Iskolává alakult
Az 1949-50-es tanévben változást jelentett, hogy az eddigi órarend szerinti foglalkozás helyett a szemináriumi oktatás lépett előtérbe. Kétórás előadás, egyéni, páros tanulás szerepelt a délelőtti programban, majd délután ismét tanulás, konzultáció következett. A tanult anyagból másnap kellett számot adni.
1950-51-ben az iskola neve Mezőgazdasági Szakiskola volt
Az 1951-52-es tanévben a szakiskola Szőlészeti és Borászati Technikum lett.
Az 1952-53. iskolai évben 4 osztályosra változott és Boripari Technikum lett az iskolából.
1958-tól az iskola Borgazdasági Technikum néven működött, ahol változatlanul közismereti és szakmai tantárgyak szerepeltek a tananyagban.
1967 decemberében felvette az intézmény a neves borásztudós és pedagógus, dr. Soós István nevét, így Soós István Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet lett az elnevezése.
1967 – 2000 Soós István Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet
2000 – 2002 Soós István Borászati Középiskola
2002 – 2007 Soós István Borászati Szakközépiskola és Szakiskola
2007 – 2013 Budapesti Corvinus Egyetem Soós István Borászati és Üzleti Szakközépiskola és Szakiskola
2014 - 2016 Soós István Borászati és Üzleti Szakközépiskola és Szakiskola
2016 – 2020 Soós István Borászati és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola
2020 – … Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum Soós István Borászati Technikum és Szakképző Iskola
A képzési formánk az utóbbi években a nevünkhöz hasonló gyakorisággal változik.
Az oktatás szerkezetének változásai
Míg a pincemesteri tanfolyam az alapítástól fél évszázadon át, szinte változatlan tantervvel képezhette a szakembereket, az azóta folytatott képzések egyre gyorsabban váltották egymást. Az Oktatási Törvény elfogadása után nyolc évvel - mielőtt értékelhető tapasztalatokról beszélhetnénk – a teljes oktatási rendszer szabályozása alapvetően megváltozott.
Kidolgozták és elfogadták a Nemzeti Alaptantervet, mint az általános képzés alapdokumentumát, a korábban több helyen szabályozott különböző szintű szakképesítéseket egységesen az Országos Képzési Jegyzékben rögzítették. Az iskoláknak el kellett készíteniük pedagógiai programjukat, amely során az alábbiakból indultak ki:
- változik a képzési struktúra, az általános képzés szakasza kitolódik a 9-10. osztályban, a szakiskolában
- az általános és szakmai képzés időben különválik, a szakképzés csak az általános képzés befejezése után indítható (a 10. ill. a 12. oszt. elvégzése után),
- jelentősen módosul az általános és a szakképzés tartalma, követelményei, valamint az ezek teljesítésére vonatkozó szabályozások, feladatok (helyi tantervek kidolgozása),
- a decentralizáció során a korábbi központi folyamatszabályozást a kimeneti szabályozás váltja fel, jelentősen nő az iskolák önállósága, de az ezzel járó felelősség is,
- a tartalmat mereven szabályozó országos érvényű tantervek helyett a kerettantervekre épülő helyi programok szerepe kerül előtérbe,
- a direkt központi irányítást az indirekt szabályozók (pl.: pénzügyi, költségvetési normatívák) váltják fel
Az 1993-tól folytatott, más középiskolában érettségizetteknek szervezett kétéves technikusképzés tervezése-szervezése és a képzés tapasztalatai segítették az új típusú szakképzés tervezését, beindítását.
Az érettségi utáni szakképzés tanterveit az iskola pedagógusai OKJ központi programokból vették át, meghatározva az iskola döntési kompetenciájába tartozó tantárgyakat, kitöltve a tantárgyi programok szabad sávjait. A helyi tantervet és a szakmai programokat párhuzamosan készítve, a technikusképzés első éves tananyagát beépítették a szakközépiskolai előkészítő tantárgyakba, így a továbbhaladásra előírt feltételek teljesítése esetén a technikusképzés egy évre rövidült.
A pedagógiai programot a fenntartó 1998 nyarán hagyta jóvá, az évtől felmenő rendszerben kezdték el a bevezetését. A közoktatási törvény 1999. évi módosítása előírta a pedagógiai programok felülvizsgálatát: a NAT általános, csak a 10. évfolyamig tartó követelményrendszere mellett, a később kiadandó kerettantervek követelményeihez kell igazítani az iskola helyi tantervét, és 2001. szeptemberétől felmenő rendszerben alkalmazni.
2004 szeptemberétől beiskolázott tanulók technikusi végzettséget csak érettségi után, két éves nappali tagozatos képzés során szerezhetnek.
Az iskola ekkor érvényes pedagógiai programja szerint az iskolában folyó képzések:
- szakközépiskolai képzés
- szakmunkások szakközépiskolája
- bor- és üdítőital-ipari technikus képzés (levelező tagozaton is)
- sommelier képzés (kizárólag térítés ellenében, felnőttképzés keretein belül)
- élelmiszeripari laboráns
2014-től a szakiskolai képzés három évesre csökkent, a szakmai alapozás gyakorlatilag eltűnt, a közismereti tárgyak háttérbe szorultak, helyüket a szakmai tárgyak vették át. Ugyanakkor a szakközépiskolai képzésben is komoly változások történtek: ennek az évfolyamnak már kötelező volt a szakmai érettségi. Nem a borászat, hanem az élelmiszeripar lett az elsődleges képzés. A szakmai tantárgyak átalakultak. Az évközi gyakorlati órák helyét az összefüggő nyári gyakorlat vette át. Számukra a technikusi élelmiszeripari képzés már csak egy éves volt.
2016-tól a szakközépiskolai képzést szakgimnáziumnak hívjuk, a szakmai képzés összetétele ismét jelentősen változott.
A 2018-as év a szakgimnáziumban hozott kisebb változást a képzési programban.
A 2020-ban a szakképzés és felnőttképzés megújítása elengedhetetlenné vált a gyors technológiai fejlődés és a munkaerőpiaci elvárások folyamatos változása miatt. Országos szinten kidolgozásra került a Szakképzés 4.0 stratégia, melynek célja, hogy a magyar fiatalok olyan készségek és kompetenciák birtokában kerüljenek ki az iskolarendszerből, amelyek segítségével megállják a helyüket az átalakuló munkakörökben is.
Ehhez alkalmazkodva, iskolánk képzései felmenő rendszerben új képzési tartalmat és kimeneti követelményeket határozott meg.
Névadónk
Dr. Soós István (1902-1959)
Kisújszállási középiskolai tanár fia, a Műegyetem vegyészkarának elvégzésével az Ampelológiai Intézetnél napidíjas állami szolgálatba került. A Geisenheimi Kísérleti Intézetben borbakteriológiai és borkémiai tanulmányokat végzett.
Hazaérve, az Ampelológiai Intézetben munkája kettős:
- tiszta fajélesztő tenyészetek előállítása és
- borvizsgálati módszerek tökéletesítése.
Eredményei:
- 42 fajélesztő szelektálása,
- morfológiai és fiziológiai tulajdonságainak leírása
- és a fajélesztők gyakorlatba való bevezetése.
Az Ampelológiai Intézet fajélesztő és penészgyűjteményét világhírré emelte, külföldi tudományos intézetek is igénybe veszik.
Olaszországban tudományos intézeteknél végzett tanulmányút után, 1946-tól 10 éven át a Szőlészeti kutató Intézet igazgatója, romokból helyreállítója.
1952-től haláláig egyetemi tanári minősítésben a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola (ma egyetem) borászati tanszékének vezető tanára. A Párizsban működő Nemzetközi Szőlő és Borhivatal borbizottsági elnöke.
1958-ban a Budapesti Nemzetközi Borverseny vezetője a Szőlészeti Kutató Intézet 60 éves jubileumán.
1959-ben Klosterneuburgi Nemzetközi Borverseny bíráló bizottságában Magyarországot képviselte közvetlenül korai halála előtt. A budafoki Szőlészeti- Borászati Szakiskolának 1947-50-ig volt előadó tanára, kémiát és mikrobiológiát adott elő.
Művei:
- A borok betegségei, hibái és azok javítási módjai
- Borbakterológia (1948)
- A must és bor kezelése a gyakorlatban (Soós-Bíró)
- Borpárlat és pálinkafélék (1948, Soós-Rakcsányi)
- Borászati kémia (Budapest 1948, 1955)
- Borászati mikrobiológia (Budapest 1948, 1954)
- Borgazdaságtan (Budapest 1955, Soós-Scholtz egyetemi tankönyv)
Emléktáblájának elhelyezése 1967. december 16-án történt az iskola falán, amikor a budafoki Élelmiszeripari Szakközépiskola Soós István nevét felvette.
