Iskolánk a 2022/2023. tanévben egy technikumi és egy szakképző iskolai osztályt indít.

TECHNIKUM


035269/011 – 0001 BOR ÉS PEZSGŐGYÁRTÓ TECHNIKUS


Az élelmiszeripari ágazat 5 éves képzése, amely érettségivel és technikus szintű szakképzettség megszerzésével zárul.
- Az első két évben a tanuló közismereti tárgyakat tanul és élelmiszeripari ágazati tantárgyakkal ismerkedik.
- A 10. évfolyam után a szakmai tárgyak kerülnek többségbe.
- Matematikából, magyarból, történelemből, valamint egy idegen nyelvből ugyanaz a tananyagtartalom,
ugyanolyan óraszámban, mint a gimnáziumban. Ezekből a közismereti tantárgyakból a 4. év végén érettségi
vizsgával zárul az oktatás, három tárgyból előrehozott érettségi lehetőséggel.
- A nyelvvizsga megszerzésére a lehetőség adott, hiszen ugyanolyan összóraszámban történik a nyelvtanulás,
mint a gimnáziumban, de itt egy nyelvből. A képzésen az angol vagy a német nyelv választható.
- Nem kell ötödik érettségi tantárgyat választani, mivel a szakmai vizsga lesz az ötödik érettségi tantárgy
- A technikusi vizsga emelt szintű érettségi tantárgynak számít

A technikum egyesíti a gimnázium és a szakmatanulás előnyeit, az 5 év elvégzése után egyszerre kap érettségi
bizonyítványt és a technikusi oklevelet.


Az érettségi vizsgán választható tantárgyként informatikából vagy kémiából biztosítunk felkészítést – ezért ezen
tantárgyak általános iskolai osztályzatait vesszük figyelembe a felvételi döntéskor.
A felvételi kérelmekről a tanulmányi eredmények alapján döntünk:
Az általános iskolai tanulmányi eredményekből a 7. tanév végi és a 8. félévi osztályzatokat a táblázat szerint
vesszük figyelembe:

Tantárgy 7. év végi 8. félévi
Magyar irodalom 5 5
Magyar nyelv 5 5
Matematika 5 5
Történelem 5 5
Idegen nyelv 5 5
Informatika 5 5
Kémia 5 5
Összesen 70 pont


SZAKKÉPZŐISKOLA


035269/011 – 0002 SZŐLÉSZ-BORÁSZ


Az élelmiszeripar ágazat 3 éves képzése, amely
szakképzettség megszerzésével zárul.
A képzésben a szőlőtermesztés, borkészítés ismereteit
oktatjuk, az angol vagy a német nyelv választható. A
szakmai gyakorlatokat az iskola tangazdaságában, tanpincéjében, szigetcsépi szőlőterületén és a budafoki pincékben
biztosítjuk.
A felvételi kérelmekről a tanulmányi eredmények alapján döntünk, ugyanazon tantárgyakat és osztályzatokat vesszük
figyelembe, mint a technikumi jelentkezéskor.
A beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók a jelentkezési laphoz csatolják a szakértői
véleményét is.
Ha a jelentkező tanuló valamelyik tantárgyból – felmentés miatt – nem rendelkezik osztályzattal, azt a tantárgyat
rangsoroláskor nem vesszük figyelembe.
A felvételi rangsor kialakításakor pontegyenlőség esetén előnyben részesítjük a halmozottan hátrányos helyzetű
tanulót (ha jelentkezési lapján jelzi), ezt követően a vidéki, majd a budapesti jelentkezőt.

CÍMERÜNK


ISKOLÁNKRÓL

Iskolánk képzései

ESEMÉNYEK

Nincsenek események

KMASZC


FENNTARTÓNK


Együttműködő partnerünk

FACEBOOK OLDALUNK

ELÉRHETŐSÉGEINK

Soós István Borászati Technikum és Szakképző Iskola

OM azonosító: 035269/011

Felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2020/006362

Felnőttképzési engedély száma: E/2021/000028

Cím:
1221 Budapest, Kossuth Lajos u. 83.

Telefonszámaink:
Titkárság: +36 (1) 426-5384 (Telefon / Fax) Titkárság mobil: +36 (30) 271-3766
Tanári szoba: +36 (1) 426-5385 Gazdasági Hivatal mobil: +36 (30) 330-1103

e-mail:
titkarsag@borasziskola.hu