Iskolánk a 2023/2024. tanévben egy technikumi és egy szakképző iskolai osztályt indít.

Technikum

035269/011 – 0001 Bor- és pezsgőgyártó technikus

Az élelmiszeripari ágazat 5 éves képzése, amely érettségivel és technikus szintű szakképzettség megszerzésével zárul.

  • Az első két évben a tanuló közismereti tárgyakat tanul és élelmiszeripari ágazati tantárgyakkal ismerkedik.
  • A 10. évfolyam után a szakmai tárgyak kerülnek többségbe.
  • Matematikából, magyarból, történelemből, valamint egy idegen nyelvből ugyanaz a tananyagtartalom, ugyanolyan óraszámban, mint a gimnáziumban. Ezekből a közismereti tantárgyakból a 4. év végén érettségi vizsgával zárul az oktatás, három tárgyból előrehozott érettségi lehetőséggel.
  • A nyelvvizsga megszerzésére a lehetőség adott, hiszen ugyanolyan összóraszámban történik a nyelvtanulás, mint a gimnáziumban, de itt egy nyelvből.
  • Nem kell ötödik érettségi tantárgyat választani, mivel a szakmai vizsga lesz az ötödik érettségi tantárgy
  • A technikusi vizsga emelt szintű érettségi tantárgynak számít

A technikum egyesíti a gimnázium és a szakmatanulás előnyeit, az 5 év elvégzése után egyszerre kap érettségi bizonyítványt és a technikusi oklevelet.

Az érettségi vizsgán választható tantárgyként informatikából vagy kémiából biztosítunk felkészítést – ezért ezen tantárgyak általános iskolai osztályzatait vesszük figyelembe a felvételi döntéskor.

 

A felvételi kérelmekről a tanulmányi eredmények alapján döntünk:

Az általános iskolai tanulmányi eredményekből a 7. tanév végi és a 8. félévi osztályzatokat a táblázat szerint vesszük figyelembe:

Tantárgy

7. év végi

8. félévi

Magyar irodalom

5

5

Magyar nyelv

5

5

Matematika

5

5

Történelem

5

5

Idegen nyelv

5

5

Informatika

5

5

Kémia

5

5

Összesen

70 pont

 

Szakképző iskola    

035269/011 – 0002  Szőlész-borász

Az élelmiszeripar ágazat 3 éves képzése, amely szakképzettség megszerzésével zárul.

A képzésben a szőlőtermesztés, borkészítés ismereteit oktatjuk, az angol vagy a német nyelv választható. A szakmai gyakorlatokat az iskola tangazdaságában, tanpincéjében, szigetcsépi szőlőterületén és a budafoki pincékben biztosítjuk.

A felvételi kérelmekről a tanulmányi eredmények alapján döntünk, ugyanazon tantárgyakat és osztályzatokat vesszük figyelembe, mint a technikumi jelentkezéskor.

 

Képzéseinken angol vagy német nyelv választható. Kérjük, írják rá a felvételi jelentkezési lapra, melyik nyelvet szeretnék választani, hogy a csoportbeosztásnál esetlegesen figyelembe tudjuk venni.

 

A BMTN tanulók a jelentkezési laphoz csatolják a szakértői véleményét is.

Ha a jelentkező tanuló valamelyik tantárgyból – felmentés miatt – nem rendelkezik osztályzattal, azt a tantárgyat rangsoroláskor arányosítva vesszük figyelembe.

A felvételi rangsor kialakításakor pontegyenlőség esetén előnyben részesítjük a halmozottan hátrányos helyzetű tanulót (ha jelentkezési lapján jelzi), ezt követően a vidéki, majd a budapesti jelentkezőt.

 

CÍMERÜNK


ISKOLÁNKRÓL

Iskolánk képzései

ESEMÉNYEK

Nincsenek események

KMASZC


FENNTARTÓNK


Együttműködő partnerünk

FACEBOOK OLDALUNK

ELÉRHETŐSÉGEINK

Soós István Borászati Technikum és Szakképző Iskola

OM azonosító: 035269/011

Felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2020/006362

Felnőttképzési engedély száma: E/2021/000028

Cím:
1221 Budapest, Kossuth Lajos u. 83.

Telefonszámaink:
Titkárság: +36 (1) 426-5384 (Telefon / Fax) Titkárság mobil: +36 (30) 336-8752
Tanári szoba: +36 (1) 426-5385 Gazdasági Hivatal mobil: +36 (30) 330-1103

e-mail:
titkarsag@borasziskola.hu