Borászként biztos a jövő

Emellett kap egy élelmiszeripari alapképzést is – fejtegette Földesi Gyula, a budafoki Soós István Borászati és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola igazgatója, aki azt is elmondta, hogy azért is érdemes még szeptemberig hozzájuk jelentkezni, mert jelenleg 12 cég keres náluk borásztechnikust vagy szakmunkást, és már pályakezdőként bruttó 300 ezer forintos fizetések vannak.
– Mivel idén még van 8-10 szabad hely mind a szakgimnáziumi, mind a szakközépiskolai borászképzés területén, fontos lenne felhívni a diákok figyelmét, hogy szeptember elejéig jelentkezhetnek a budafoki Soós István Borászati és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskolába – mondta a Magyar Időknek Földesi Gyula intézményvezető.

Megtudtuk: főleg azokra számítanak, akiknek nem sikerült felvételt nyerniük oda, ahová jelentkeztek. De azokat is várják, akik bár nem túl jó tanulók, mégis éreznek annyi felelősséget a jövőjük iránt, hogy egy igen keresett, széles szakterületen – az élelmiszeriparban, majd a borászati szakmában – elhelyezkedve biztos munkahellyel akarnak rendelkezni, sikeres egzisztenciát teremtve maguknak. Elmondása szerint a tapasztalat az, hogy még mindig túl sok diák részesíti előnyben a gimnáziumokat, amelyek újabban felveszik a kettes és hármas átlageredménnyel rendelkező tanulókat is az alacsony gyereklétszám miatt.

– Meggyőződésem szerint sok szülő, tanuló nem tudja, hogy a szakgimnáziumi érettségi eredményei ugyanolyan pontértékekkel bírnak, mint egy normál gimnáziumi eredmény, ezért a gyerek nyugodtan jelentkezhet felsőfokú képzésre az itt szerzett érettségivel. Emellett pedig egy élelmiszeripari alapképzést is kap – fejtegette az intézményvezető, aki azt is elmondta, hogy jelenleg 12 cég keres náluk borász technikust vagy borász szakmunkást, és már a pályakezdőknek bruttó 300 ezer forintos fizetésük van.



Komplex képzés az iskolában: a diákok nem csupán elméleti, hanem gyakorlati tudást is szereznek
Fotós: Havran Zoltán


Ismertetése szerint az iskola az elmúlt 17 évben több mint 1,2 milliárd forintot fordított arra, hogy minél magasabb szintű legyen a diákok szakmai gyakorlata. – Nálunk a saját tangazdaságunkban, tanüzemünkben megtanulja a szőlőtermesztést, a szőlőfeldolgozást, a borkészítést, majd az eladásra szánt palackozott bort is a tanuló készíti el a vevőknek. A szakgimnáziumokban – az érettségi után – megismeri az élelmiszeripar teljes palettáját és a középvezetői feladatokat. Így lesznek a technikusaink keresett szakemberek a munkaerőpiacon – magyarázta Földesi Gyula. Hangsúlyozta, hogy a tangazdaságukban az egész folyamatot begyakorolja a diák, miközben szakmai oktatásban is részesül.

– Hozzáteszem, hogy itt igazából széles spektrumú képzésben részesül mindenki, mert például a permetezés miatt tanulunk környezetvédelmi előírásokat, azt, hogy mi van a talajban, hogyan kell megóvni, milyen területre mit lehet telepíteni és miért, mit kell tudni a talajvizsgálatokról vagy a vízgazdálkodásról – mondta az igazgató. Elmondása szerint az sem árt, ha arról is vannak ismeretei a borásztanulóknak, hogyan működik a turizmus. Meg kell tanulni, miként kell a vendéget fogadni, milyen feltételekkel lehet szállást biztosítani. Ha a portékáját el akarja adni, akkor érdemes tudni, hogyan lehet elindítani egy vállalkozást, hogyan kell adózni vagy pályázatot írni.

– Az agrárium területén húsba vágó, hogy komplex tudása legyen egy tanulónak – összegezte Földesi Gyula, hozzátéve: nagyon fontos szempont a családias hangulatú iskolában az is, hogy a diákokat a munka szeretetére, a természet, a közösség megbecsülésére is neveljék.

CÍMERÜNK


ISKOLÁNKRÓL

Iskolánk képzései

ESEMÉNYEK

Nincsenek események

KMASZC


FENNTARTÓNK


Együttműködő partnerünk

FACEBOOK OLDALUNK

ELÉRHETŐSÉGEINK

Soós István Borászati Technikum és Szakképző Iskola

OM azonosító: 035269/011

Felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2020/006362

Felnőttképzési engedély száma: E/2021/000028

Cím:
1221 Budapest, Kossuth Lajos u. 83.

Telefonszámaink:
Titkárság: +36 (1) 426-5384 (Telefon / Fax) Titkárság mobil: +36 (30) 336-8752
Tanári szoba: +36 (1) 426-5385 Gazdasági Hivatal mobil: +36 (30) 330-1103

e-mail:
titkarsag@borasziskola.hu